Mind személyes, mind közösségi szinten érvényes az a tétel, hogy minél erősebb belül a lélek szintjén, minél aktívabb a kapcsolata a Szellemmel, Gnózissal, Krisztussal, annál kevésbé van szüksége határra, önmeghatározásra, identitásra, hová tartozásra, előzményre és hagyományra.
Amikor ez a legbensőségesebb intimitás elvész, és intézményesítetté züllik a Mindenség, önigazoló metódussá minden misztérium, és beavatottakra valamint laikusokra szakad a közösség, amelyben ugyanazok az isteni lények sorrendet állítanak fel maguk között, akik végső soron egy olyan Isten megnyilatkozásai, amelyben Minden Egy, nem lehet csodálkozni azon, hogy nem valósul meg az igazságos társadalom, hiszen szorosan markukban tartjuk ezt az Istent, nem engedjük szabadon, hiszen ez létezésünk végét jelentené.
Ez halandóságunk titka.
Félni a gyengeségtől, romlottságtól elismerése annak, hogy gyengék és romlottak vagyunk, akiknek szüksége van azokra a szabályokra, amelyek megóvnak minket önmagunktól...és amint megbomlott elmével észleljük azt, hogy ezek nélkül a szabályok nélkül él igazán a teremtő Ige, feljelentjük azt.
