Van, akinek a nyelveken szólás képessége adatik meg.
Nem, nem démonok uralta bomlott elmével zagyva tudatalattból lökni a a felszakadó foszló szavakat.
Hanem megszólalni a söntésben a hányás tócsába rogyó idétlen veszteseknek éppen úgy, mint az angyali szárnyait éppen próbálgató gyermeknek.
Mind a kettőnek saját tudatállapotában Istenként megszólalni.
Annak az Istennek a Nevében, aki voltaképpen a megszólított.
Kevés a Mester, akire így tekinthetünk, mert kevesen a megszólíthatók.
Kevés, akiben ott rezonálnak a Mindenség hangjai. Érthetően, magától értetődő tisztaságukban, minden titok nélkül, a nyilvánvalóság pompázatos köntösében.
És a lét átlátszó állapotában a játék boldogságában kiteljesedve!
Csodálatos!
