2012-t írunk. Ezen nem árt elgondolkodni. ...hopp, elgondolkodtam. És akkor mi van?
Persze ez is lehetne kérdés, de ha arra gondolunk, ami nincs, hát az akkora nagy blamázs lenne annak, aki azt gondolja magáról, hogy gondolkodik, tehát van, hogy jobb elkerülni a bajt, és a semmire koncentrálni, mintsem arra a Nincsre, ami körül kering létezésünk.
Ezért teremtettük az isteneket.
Ne ijedjünk meg, egy akkora isten, mint a Tejútrendszerünk pipafüst önvalónkhoz képest, ám mégis általa véljük teljesnek az életünk, sőt, feltételnek tartjuk ezt.
A születés azzal kezdődik, hogy az az erő, ami ugyebár vagyunk, mint olyan, aki által a Mindenség keletkezett, fölébred teremtményei között, elindulva azon az úton, amely végül a kereszteződéshez ér, ahol aztán jó nagyot nyújtózkodik.
Előtte azonban elbúcsúzik a Hatalmaktól, akiket anno ő idézett meg.
Ezt minden misztériumiskola az Utolsó Vacsoraként értelmezi.
Hamvas Béla így írja ezt a Chöd beavatás záró aktusaként
"Azzal, hogy anyagi testemet most, számtalan évezred óta felhalmozott szennyével feláldoztam, az örök igazság tiszta fényébe értem. Azzal, hogy most ezen az ünnepen ti őslények, istenek, lakmároztok belőlem, soha már ember alakjában megszületni nem fogok. A vándorlásnak a káprázatban vége!
Emelkedjen fel tehát bennem a szellem nyílegyenesen, a szellem, amely nem született és nem hal meg soha, nem teremtette senki, öröktől fogva volt és lesz, emelkedjen túl a természeten, túl az emberen, túl az őslényeken, túl az isteneken."
Máshol, például Mika Waltarinál is megjelenik e kép, csöndesebben, kissé pasztelesebb árnyalatokkal, de az, amit megérint, ugyanaz. A finn író az etruszkok papkirályának, lukumójának, Turmsnak utolsó találkozását az alkotó istenekkel nem csak a személyes emelkedettség élményeként adja át, hanem az utolsóból első lesz, virradat, a világ istenei,aki együtt lakomáznak a tőlük búcsúzó emberrel elsápadnak egy olyan Erő jelenlététől, amit ők nem láthatnak, Turms azonban igen...azok az istenek válnak láthatóvá, akik a tapasztalható eonikus mágneses tereken túl, azokat áthatva és egybefogva a lét alapállapotában lüktetnek.
Ja, és ott van a Jézus is, az is zabbantott egyet még a barátaival. Lásd még sorserők, izék, apostolok.
Hogy 2012-ben az olimpia éppen Londonban volt, talán nem véletlen. Fölvethető a kérdés viszont, hogy lesz a következő?
Mást értelmet nyerhet e a Vaskorszak "szakrális" rajtjában megfogalmazott birodalom fő fészkében? Négy esztendő múlva mit jelent majd a már múlttá lett 2012? Vagy örök jelenné olvad?
Az információink szerint futtatott történelem legfölpuffasztottabb birodalma az, amin a brit oroszlán hasalt végig egykor, magába ölelve a lemúr és az atlantiszi kultúra maradványait Afrikában és Indiában, Kínában, az amerikai kontinens északi felén, úgy szlopálva smirgli nyelvével mindent a csupasz csontig, hogy szegény kultúrák kiüresedve kénytelenek a mai napig nyakkendőben bohóckodva építeni a létező imperializmust, ám akár pár évszázaddal előbb az arab, ez a velejéig romlott prűd briganti behemót is kényes hajszálcsatornákon átplántálta azokat a titkos tanításokat, amelyek a nyugati kapun becsuroghattak, és a dickensi valóság presszúrája alatt nyögve feszült egy darabig, amíg Onedin kapitány összepöfékelte materializmussal a lét ránk szakad hetedét, hogy azután szökkenjen az ezomorfozis, mint a sokáig elnyomott vágy kútjának ragacsos nedve, és lett belőle teozofia, antropozofia, rózsakereszt, és árad azóta is, egyre nehezebb tömböket lökve félre, hogy végül felmorzsolja majd gátját az anyagnak úgy, hogy új partot szőve magának , új kor televény fövenyére telepíthesse majd fajunk.
Így lesz a sötétségből világosság, Vagy volt mindig az, csak rosszul fölöztük le a habot?
Nos a kettőezertizenkettes esztendő olimpiája megidézte isteneink. Erő, Szépség, Akarat, Lendület, Viadal,Győzelem, Fájdalom, sorolhatni még, és tekintsünk el attól, hogy a Citi irányítja az eseményeket. Tény, hogy például a magyar küldöttség frenetikusnak mondható eredménye nem csekély hasznot hoz az emberiségromboló erők által ugráltatott országnak, mind presztizsben, mind gazdaságilag, bizony! Ezek a gyerekek:hősök, mert megannyi igaz atléta vágott rést a biznisz által emelt vasfalon nem tettek kevesebbet, mint az a 300 Thermopülainál. Példát mutattak....és ez kell az isteneknek, így tárnak fel olyan rendet, amely csak morális fensőbbségben érvényes, sem niniveként, sem a haldokló rómaként nem kell már senkinek.
Választható utak ezek.
Senki sem ítélhető el azért, mert az Olimpiában olyan magasabb értéket lát, amely megfogalmazódik a morfogenetikus térben a jóság szinonímájaként, de érdemes ilyenkor eltekinteni a gyermekrabszolgák munkarején élősköső multinacionális cégek által legyártott szipiszupi szerkóktól és egyáltalán a támogatásukról.
Ugyanúgy a helyén kezelendő, mint minden ami itt van a helyén.
Az Olimpia a Világ megdicsőülésének ünnepe. Lucifer ott ugrált a felhőkön és ordibált, bőgött, esett kétségbe, majd jajdult fel szupereufóriában, melyben a győzelem már annyira boldogság, hogy a szenvedésben fölsejlik valami önmagán túl.
Risztov Éva istennővé lényegül át, és az ember szíve valóban túlcsordul a meghatottságtól. Valóban ő az arcunk, nekünk , magyaroknak, nem például egy, a bildelberg grup által grundolt Baj-nai Gordon.
Amivel átugratták velünk az apokalipszis korának néhány buckáját, a Mátrix, amely bizony legalább olyan ébresztő, mint Tamás evangéliuma kitűnő animációs rendezőket ihletett meg. Az ihletettségből kiemelkedik az, amely az atlétáról szól, aki saját erejét ismerve fel lendül az utolsó határnak, az emberi teljesítőképesség végességét cáfolandó, és bizonyítandó azt, hogy többek vagyunk annál, mint amit a puszta anyagi erővel megtapasztalhatunk...megszakítják életét azok, akiknek nem érdeke, hogy felébredjünk.
Azt, ami ehhez az ébredéshez, az áldozathoz vezetett el, átélhetjük minden egyes pillanatunkban, megtehetjük azokat a lépéseket, amiket sem az egyébként isteni Gyurta, sem Phelps nem tehet meg a medence falain túl, nem tempózhatnak azon kívül,csak azon belül róhatják a rájuk rótt métereket, és ebben a versenyben lehetnek ők a legjobbak.
Abban az óceánban, amelynek nincsenek partjai, és az időt nem méri stopperóra viszont nincsenek vesztesek.
Szóval...Hajrá, Magerők!
