A megismerés folyamatának első pillanata az, amikor lázadni kezdesz. A lázadás önmagában nem praktikus. Amikor haszna van, akkor már csak debil forradalmárok taliznak a nyugdíjas otthonban, és a jelvényeiket mutogatják egymásnak.
Onnan indul, hogy minden ellen, csak a szabadság ígérete élteti. Nem a megvalósíthatósága...
McMurphy nem élhet a kapukon kívül.
A börtönből a diliházba...és onnan?
Ugyan tisztában van azzal, hogy nem beteg, útja a tudatvesztésen át vezet, míg az a világ, amely fönntartja azt az illúziót, hogy szabályaival biztosítja a választás lehetőségét győztesnek...és valóságosnak hiszi magát. A morál ebben az esetben már nem csak tévedés.
McMurphy, nem léphet át a korlátain, de segíthet annak, aki ezt megteheti.
Szerepe kettős...feloldja azokat a letapadt, torzzá silányult karmikus tapasztalatokat, amelyek önálló entitásként akár nagyszerű héroszok is lehettek, de már....önmaguk igen csak komikus árnyai. McMurphy a legnagyobb az emberek között, így olyan rezgésszámot generál a bepállott rendszerben, amely alaposan felkutyulja a a megmerevedett történetet, amelyben a tanítványok: permanens visszatérnek...a debil kollegák ugyanis nem azért nem távoznak, mert nem szabad, hanem azért, mert nem akarnak...ez az otthonuk, ez a világ, itt játszanak életet.
A szent csak az isteniséggel szemben alázatos. Önmagában felismerni a Mindenség titkait, és önmagát felismerni Mindenütt!
