total pausa

"Reggelre a Raj elfelejtette őrjöngését, de Fletcher nem. – Jonathan, emlékszel, mit mondtál valamikor? Hogy annyira kell szeretni a Rajt, hogy visszatérjünk hozzá és oktassuk?

– Igen.

– Nem értem, hogyan vagy képes szeretni a madárcsőcseléket, amely meg akart ölni.

– De hát Fletcher, nem ezt szeretjük bennük! Persze hogy nem szereted a gyűlöletet és a gonoszságot. Meg kell tanulnod az igazi sirályt látni bennük, a jót mindegyikükben, és segíteni nekik, hogy ők is meglássák magukban. Ezt értem én szereteten. Nagyszerű érzés, ha megleled a nyitját.

Emlékszem például egy vad, fiatal madárra, Fletcher Lynd sirályra. Éppen akkor lett Kitaszított, készen állt rá, hogy életre-halálra megküzdjön a Rajjal, azon volt, hogy pokollá tegye magának a Távoli Szirteket. Ehelyett ma mennyországot épít magának, és az egész Rajt odavezeti.

Fletcher az oktató felé fordult, és a szeme riadtan megrebbent. – Én vezetem? Hogy érted azt, hogy én vezetem? Itt te vagy az oktató. Nem hagyhatsz el bennünket!

– Nem-e? Nem gondolod, hogy lehetnek más rajok is, más Fletcherek, akiknek nagyobb szükségük van oktatóra, mint nektek, akik már úton vagytok a fény felé?

– Én? Jon, én egy egyszerű sirály vagyok, te pedig...

–...a Nagy Sirály Egyetlen Fia, mi? – Jonathan felsóhajtott, és kibámult a tengerre. – Neked már nincs rám szükséged. Neked arra van szükséged, hogy tovább keresd önmagad, mindennap egy kicsit többet fedezz fel belőle, a valódi, korlátlan Fletcher sirályból. Ő a te oktatód. Őt kell megértened, őt kell gyakorolnod.

Egy pillanattal később Jonathan teste fénylőn vibrált a légben, s lassan áttetszővé vált. – Ne hagyd, hogy ostobaságokat suttogjanak rólam, vagy istent csináljanak belőlem. Rendben van, Fletch? Sirály vagyok. Szeretek repülni, ennyi az egész...

– JONATHAN!

– Szegény Fletch. Ne higgy a szemednek. Amit azzal látsz, csupa korlát. Az értelmeddel nézz, ébredj rá arra, amit úgyis tudsz már, és meglátod, hogyan kell repülni.

A fény kihamvadt. Jonatban sirály úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna.

Egy idő múlva Fletcher sirály felerőltette magát a légbe, és ott találta a vadonatúj növendékek egy csoportját. Mind mohón várta az első oktatást.

– Hogy az elején kezdjem – mondta Fletcher lassan –, meg kell értenetek, hogy a sirály a korlátlan szabadság fogalma, a Nagy Sirály képmása, és egész testetek, szárnyvégtől szárnyvégig, nem egyéb, mint a saját gondolatotok.

A fiatal sirályok furcsállva nézték. Nofene, gondolták, ez nem úgy hangzik, mint egy bukfenc-oktatás.

Fletcher sóhajtott egyet, és újrakezdte. – Hm. Hát... na jó – mondta, és tekintetével felmérte őket. – Kezdjük a vízszintes repüléssel. – Egyszerre megértette, hogy barátja valóban semmivel sem volt istenibb, mint akár ő, Fletcher.

Nincs korlát, Jonathan? – gondolta. – Hát akkor nincs messze az idő, amikor én tűnök majd elő a puszta légből a te partodon, és mutatok neked egyet-mást arról, hogyan kell repülni!

És noha igyekezett illően szigorúnak mutatkozni, Fletcher sirály egy pillanatra hirtelen úgy látta növendékeit, amilyenek valóban voltak. A látvány nagyon tetszett neki, el volt tőle ragadtatva. Nincs korlát, Jonathan? – gondolta. És elindult a tudás megszerzésének útján."

/Richard Bach: Jonathan Livingston, a sirály/

A megismerés folyamatának első pillanata az, amikor lázadni kezdesz. A lázadás önmagában nem praktikus. Amikor haszna van, akkor már csak debil forradalmárok taliznak a nyugdíjas otthonban, és a jelvényeiket mutogatják egymásnak.
Onnan indul, hogy minden ellen, csak a szabadság ígérete élteti. Nem a megvalósíthatósága...
McMurphy nem élhet a kapukon kívül.
A börtönből a diliházba...és onnan?
Ugyan tisztában van azzal, hogy nem beteg, útja a tudatvesztésen át vezet, míg az a világ, amely fönntartja azt az illúziót, hogy szabályaival biztosítja a választás lehetőségét győztesnek...és valóságosnak hiszi magát. A morál ebben az esetben már nem csak tévedés.
McMurphy, nem léphet át a korlátain, de segíthet annak, aki ezt megteheti.
Szerepe kettős...feloldja azokat a letapadt, torzzá silányult karmikus tapasztalatokat, amelyek önálló entitásként akár nagyszerű héroszok is lehettek, de már....önmaguk igen csak komikus árnyai. McMurphy a legnagyobb az emberek között, így olyan rezgésszámot generál a bepállott rendszerben, amely alaposan felkutyulja a a megmerevedett történetet, amelyben a tanítványok: permanens visszatérnek...a debil kollegák ugyanis nem azért nem távoznak, mert nem szabad, hanem azért, mert nem akarnak...ez az otthonuk, ez a világ, itt játszanak életet.
A szent csak az isteniséggel szemben alázatos. Önmagában felismerni a Mindenség titkait, és önmagát felismerni Mindenütt!

"A fontos nem a tanítás hirdetése, hanem a sors alakítása. – De nem a háttérből a módszer által hatni, hanem a módszert mindenki kezébe adni. – A cél a tudatosan megtisztított életrend. – Az alap az életszentség. – Létet alapítani. – A létezés minden emberben állandóan és teljes egészében esedékes.

"Fel tud e hagyni az Önök szelleme annak fontolgatásával, ami volt-és aminek még jönnie kell, ami tehát annak alapján várható, ami volt? Meg tud e szabadulni az önök szelleme a szokásoktól és a szokások kialakításától? Ha elmélyednek a problémában, felfedezik majd, hogy mindez lehetséges.
Ha a szellem megújul, és felhagy az újabb szokások kialakításával, akkor üde és ifjú marad, és ezért végtelen belátásra képes.
Egy ilyen szellem számára nem létezik halál, mert megszűnt az ismeretgyűjtés folyamata. Hiszen az ismeretgyűjtés az oka a szokásoknak és az utánzásnak. Az ismeretet halmozó szellemre romlás és halál vár. Azon szellem számára viszont, amely semmit sem gyűjt, amely nap mint nap, minden percben meghal, nem létezik a halál. Ez a szellem a végtelen tér állapotában van.
A szellemnek minden el kell engednie, amit összegyűjtött: minden szokást, mindent, amire biztonsága érdekében hagyatkozott. Akkor már nem gabalyodik bele saját gondolatainak hálójába. A múltat pillanatról -pillanatra elengedve felfrissül. Így soha nem eshet szét, és soha nem hozhatja mozgásba a sötétség hullámainak árját."
/Krishnamurti/

"Az egységben a démonok Isten dicsőségét zengik: elveszítik gonoszságukat és a haragjukat."
/Tiánai Apollós Nuktemerónja, Első óra/

"Ha az igazi tanulóság önfelfedező életével a gnosztikus légkört beereszti egész lényébe, akkor készíti az utat a múlt kincseskamrájából származó ismeretekkel felfegyverkezve. Ekkor, ami diszharmonikusan nyilvánult meg, minden mással együtt az Önben lévő Isten dicsőségét fogja hirdetni. Az egész múlt ekkor már hatalmas nyereségként jelenik meg a konkrét, élő jelenben és egy teljesen biztos jövő előtt állva. A természeterők egységében, a szellemlélek alaján állva minden természeterő Isten dicsőségét zengi. (Jé. V.R.)

"Ismét abban a pillanatban lüktet a valóság, amelyben áttörhetünk a halhatatlansághoz. A Föld, Gaia, és gyermekeinek,  egy magasabb létállapotba történő transzformációja elkezdődött.
Mint minden alkémiai művelet, ez is a rombolással, válsággal indul.
Az új energiák a lélek táplálékforrásai, ugyanakkor pedig próbatételt is jelent a fölvételük, a rájuk való hangolódás.Ahhoz, hogy velük és általuk élhessünk, az embernek meg kell ismernie önmagát. Kizárólag ezzel az ismerettel képes arra, hogy a múlt kényszerítő befolyásait semlegesítse. Ebben a folyamatban felismeri azt, hogy nincsen jó és rossz, nem egymással ellentétes erők játékát élte át saját használatú történelmében, mind személyes, mind pedig a közösség szintjén, hanem egymást feltételező, egymást nemző, egymásba fonódó energiák függvénye, ha látszólag ezek az energiák a társadalmi élet felszínén a leghevesebben látszódnak egymásnak feszülni, ám éppen így fokozzák azt a feszültséget, amellyel életben tarthatják az őket tápláló valóságélményt. Ne feledjük, a politikai élet olyan felszínes, árnyékszerű kivetülése csak a mélyben pezsgő változásnak, a politikai csoportosulások pedig csak hordalékai, lerakódásai.
A tudatosan átélt jelen a jövőt ihleti meg! Ez a lélek emberiség útja.
Nincsen egyéb menedékünk. Vagy feltámadás az életben, vagy pedig felkelés és lázadás az élet ellen.
A demokrácia elérte lehetőségeinek határait. Horizontálisan sem képes már megújulni, hierarchiák, oligarchiák markában vergődik, de más lehetősége nincsen, hiszen a természetéből eredően termeli ki ezeket az oligarchiákat, amelyek nem csak egyes társadalmak életét nehezítik meg, hanem az a trón, amelyben végül is minden oligarchia egyesül, a globális világkormány olyan eonikus erők megjelenése, amelyek a demokráciát saját céljukként használják fel, igencsak despotikus hatalmuk érvényesítésére, és az úgynevezett választásra érett állampolgárokat saját kényükre befolyásolják: a forradalom története a Nagy Testvár forgatókönyve szerint íródik.
A természet keresztjének vízszintes gerendáján új fejlődésre nincsen többé lehetőség, csak arra a keserves emberi önismétlésre, amely a sartre féle egzisztencializmus szerint gyönyörűség a maga sziszifuszi létébe ragadva, de ne feledjük el azt sem, hogy Sartre és barátai lelkesen tapsikoltak a tömeggyilkosoknak, ahogy általában az ún. nyugati haladó szellemiségű értelmiség tette és teszi, az ellenkező politikai oldal pedig létében esszenciálisan gyilkos.
Kizárólag a mi tudatállapotunkat meghaladó területek képesek arra, hogy áttörjék a korlátainkat, és ebben az értelemben valóban segítsenek. De ne feledjük: ezek területek mikrokozmikus valóságunk teljességét elevenítik meg!  Amennyiben az emberiség nagy csoportjai az új kozmikus hatásoktól ösztönözve kereszt középpontja felé törekednek, a függőleges gerenda mentén eljuthatnak a feltámadáshoz.Ez az áttörés generálhatja a fejlődést és jöhet létre az az új közösségi forma, a szent demokrácia, amelyben az emberek belső egységben valóban  találkoznak  egymással.
A két energiamező között feszülő teret a rózsakeresztesek a transzmutáció vagy transzformáció területének nevezik. Ez az a fényhíd, amely a két univerzum között tátongó szakadékot íveli át. Ez a hely, ez a város a szent demokrácia a fényben bebizonyosodottak demokráciája."
(Pentagram)

"A Megváltás ténye nem zárható le egy olyan egyszeri, az idő világának  eseménysorozatából szőtt mitológia hitbéli leutánzásába, amelyet belefektettek néhány magas cellulóztartalmú szöveges koporsóba, és letakarták azt a vallás szemfödelével.
A Megváltás nem tesz semmihez hozzá semmit, nem tesz jobbá embert, népet, sem családot, az egyetlen olyan esemény, amely nem az embert akarja megmenteni a maga valóságában, hanem azt elveszejti a maga valóságával együtt.
A művészet ennek az eseménynek olyan kifejeződése, amelyben nincsen az alkotásnak tárgya, csakis alanya: Isten.
Tökéletes formái nincsenek, csakis hiteles formái, ez független az illúziók világának vélt időbeli és térbeli helyzetétől, és független attól, hogy kénytelen mégis tárgy által kifejezni az alanyt.
Ebben az esetben beszélhetünk ikonról, amely nem újabb mintát  sző a látszat fátyolába, hanem abból kihúzz a rábízott szálat, hogy az, ami örök, láthatóvá váljon."
Lao Cecil

József Attila

Könnyű, fehér ruhában

Ignotus Pálnak

Mindent, mi nem ennivaló,
megrágtam és kiköptem.
Magamtól tudom, mi a jó
s hogy egyremegy, szappangolyó
vagy égbolt van fölöttem.

És tudom, mint a kisgyerek,
csak az boldog, ki játszhat.
Én sok játékot ismerek,
hisz a valóság elpereg
és megmarad a látszat.

Nem szeretnek a gazdagok,
mig élek ily szegényen.
Szegényeket sem izgatok,
nem állok én vigasznak ott,
ahol szeretni szégyen.

Megalkotom szerelmemet...
Égitesten a lábam:
elindulok az istenek
ellen - a szívem nem remeg -
könnyű, fehér ruhában.