total pausa

"Egyvalaki jó csak, és ő szabad kinyilatkoztatásban nyilvánult meg a fiában"
Valentinus

Az Eonok ősatyja a Mélység, amelynek másik nézete a Csend. Mint megteremtetlen ősalap nyugszik, nyugovásában csírázik a Lét, általa nyilatkozik meg, mint fiú, vagyis, mint a Tudat. Ő az egyetlen, aki képes felismerni az Atyát.
A Tudat kettőségben nyilatkozik meg ismét.
Tudatként és Igazságként.
Ők maguk a szülőpárjai az Igének, az Életnek, emezek pedig az Embernek és a Közösségnek.
Íme a Teljesség, amelyben Minden Egy.
Az Ige és az Élet tíz eont alkot meg, az Ember és a Közösség pedig tizenkettőt, így lesz harminc az eonok száma.
Ezek közül pedig az utolsó, a Bölcsesség, Sophia.
Minden Mindenben.
Előbb valának a Hit, a Halhatatlanság, Örökké tudatos, Apai, Anyai, Üdvözülés, és legvégül a Bölcsesség, amely nem a legkevesebb.
Ne feledjük, az Egységben nincsen kevés, több, jobb, tökéletesebb.
Van a Pleroma, amely Minden, Ő nyilatkozik meg minden részletében teljességgel.
Minden egyes teremtménye önmagában hordozza a Teljességet, akit mi a leggyengébbnek ismerünk, a nyögve sóhajtozó, sárgabordájú, pállott nyomorult lénye oly pompás ott ahol Egy a Mélységgel és a Csenddel, hogy minden tudásunk is kevés ráhangolódni arra a zenére, mert túl nehezek vagyunk. Nehézségünk oka az, hogy ott, ahol a sárgabordájú nyomorult lényében Egy a Mélységgel és a Csenddel, mi magunk is Egyek vagyunk Vele, mégsem ismerjük ott fel egymást-.
Bizony, Testvéreim, nem vagyunk ám egyebek rezdülésnél, hullámmorajlásnál, annál a minutumnál sem vagyunk többek, amely, mint a szirmok bomlása a színek születésében megakad egy halovány variáció varázslatában.  Ebben a minutumban ismerhetünk önmagunkra!
Mi.

                                                                         The perfect Eon


                                                          "One person is only good, and his free-revelation manifested in the Son"
                                                                                                                                                 Valentinus


Depth to the father of the aeons, which is another view of the Silence. As megteremtetlen stem base rests on the sprouting nyugovásában being, it manifests as a boy, that is, as the Mind. He is the only one who can recognize the Father.
The heavens declare double consciousness again.
As consciousness and truth.
They are the parents themselves are pairs of the Word of Life, and emezek of people and communities.
Here in completeness, where each one.
The Word of Life and the Ten eont form, the people and the communities in twelve of the thirty aeons will be the number.
Of these, the last of Wisdom, Sophia.
All in all.
First were the Faith, immortality, forever conscious, father, mother, Salvation, and last of all the wisdom that is not in the least.
Remember, the unit is small, more, better, more perfect.
Is the Pleroma of all, He is manifested in every detail completely.
Each creature in itself carries the fullness of who we are the weakest known, moaning sighing, sárgabordájú, pállott miserable creature so beautiful where there is an in depth and silence, that all our knowledge is little tune in to the music because it was too heavy. Difficulty is due to where the sárgabordájú in a miserable creature, and the depth of the silence, we are in agreement with me, they did not know each other-in.
Yes, brothers and sisters, but we are not inter rezdülésnél, hullámmorajlásnál, or more or less the minutumnál that such decomposition of the colors of the petals stuck in the birth of a pale magic of variation. This minutumban we can recognize ourselves!
We.

Tézis ez is.
Mindenesetre a Mindenség nem esetleges, hanem szervezett.
Méghozzá magában hordozza saját szervező erejét, ezért : élő szervezet.
Sőt személy, amelynek tudata önmaga léte, fényessége, ereje, minden porszeme,
fekete lika és csillaghalmaza.
Bejárat és kijárat ugyanazon a kapun, akinek létét tudatállapotunkban éppen úgy megtapasztalhatjuk létünkből következően, ahogy lentebb és fentebb.
Ugyanaz, a létezés minden rezgésében és minőségében.
Minden Egy.
Ez: kétség kívül való.
Éppen ezért az, amit mi egy zárt körű klubnak hiszünk, amit mi Földnek nevezünk, nem egymástól elkülöníthető cellákra osztott fegyház, hanem élő egység.
Az, ami megnyilatkozik a Föld életében is, nem zár el egymástól semmit,
sőt a belőle fonódó létezésben minden egymást feltételezi, egymás létének eredményei vagyunk.
Éppen ezért egymástól függetlenül is szerveződhetnek olyan egységek, amelyeknek egymáshoz látszólag nincsen közük sem térben, sem időben, ezek az egységek pedig az emberiség kulturális alapon nyugvó közösségei, amelyek, mint a virágzat, magukban hordozzák a termést, magát az embert.
Hiszen ugyanannak a Tudatnak a villanásai.
Kizárható az, hogy valamely erőteljes, domináns centrumból áramlott volna ki a Mindenség ismerete, legyen az Termékeny Félhold, vagy  a Kárpát-medence, Ordosz,avagy bármely területe a mi világunknak.
Bárhol, ahol Isten van, megnyilatkozhat, felhasználva  lehetőségként adott pont anyagi természetű erőit, amelyek végül is , mint a pineális kristályai, a fény kicsapódásai.
És hát Isten mindenütt jelenvalósága: kétség kívül való.
Éppen úgy vonatkozhat ez Gaia minden porcikájára, ahogyan vonatkozik az Univerzum minden csillagára, szektorára.
Ott, ahol Isten van, kultúra hajt ki, mint a fa.És mint  az élő fa, amely tetejetlen, határtalanságában  pompázik.
Ez a kultúra mindent magában foglaló egység, amely anyaként hordozza méhében, és szüli meg nem csak az emberi civilizációt, hanem annak környezetét is. A biológiai közösségek szintjén éppen úgy, ahogy a szintúgy vibrálóan élő ásványi formákban is.
Isten szabadsága az Univerzum bármely szegletében úgy ragyog, ha  áramlásában semmi sem gátolja.
A kultúra nem annak hozadékát jelenti, hanem a teremtő ige által való együttműködést. Az áramlás, az együttműködés ott szakad meg, ahol ezt az áramlást körbezárják, szökőkutat helyeznek egy, az alapító istenség tiszteletére emelt városban.
A szakrális államban.
Az Istennel a bensőséges együttlétezés ott ér véget, ahol megjelenik a kultusz, ahol misztériumot alapítanak. Ott, ahol megszületik a nemzet.
A nemzet ismeri az Egység fogalmát, és keresi vele a kapcsolatot. Ezért hierarchiát épít fel, amely az Egységgel való kapcsolat intenzitásában kap minőséget. Azonban ahhoz, hogy a hierarchiából ki tudjon lépni, meg kell halnia.
A nemzet nem faji kérdés, nem a vérbe sűrűsödött sors,  gyerekgyilkosokat termelő üzem,hanem a visszakapcsolódás misztériumai köré szerveződött élő egység. Egy nemzet csakúgy személy, egy magasabb nézetében, mint az egyedi formában megjelenő istenkép, az egyes ember, aki a tudatból él, ennek nemzetként megvalósuló személynek a Tudathoz kapcsolód centruma, tehát a szíve, a király, akit fölkenve azzá, ami, az Univerzális egység jelenvalóságának formája. A nemzet kapcsolata az egységgel az ünnepben kerül a helyére.
Ám ez a kapcsolat mégis zárt, minőségi különbségekre épül, és zártságában magába fordulva végül , mint a kihűlt vulkán megdermed és önmaga létéből teremtve már fajistent, leblokkolja az Istennel való eredeti együttlét állapotának lehetőségét.
Hiába rokon egymással minden nemzet, nem a vér szintjén, hanem a lét ennél magasabb állapotában, egymástól elidegenedett helyzetükben igyekeznek kapcsolódási pontot találni az anyagi lét fenntartásának biztosítására. Ebbéli igyekezetében nem különbözik egymástól a bilderberg féle geciláda, aki tényleg az, hiszen csak formájában ember, egyébként humanoid, aki egyike azoknak a lényeknek, aki ugyan akárcsak a kutyaszar végül is isten az istenben, de ez az istenség csakis a lény teljes feloszlásával szabadul fel, magának a lénynek nincsen már lehetősége részt vállalnia a Teremtés folyamatában.
A greenpeace aktivista világmegváltó ténykedése nem fogja megmenteni azokat a bálnákat, amelynek zsírján élősködik a bilderberg démon, viszont alkalmat ad arra, hogy létünket fenntartsuk egy olyan szinten, amely trambulinként szolgálhat a belső felismerésre, a felébredéshez. Ha mindannak az aktivitásnak az energiája, amely egy Gaia létét szolgáló ember megtermel, mérhető lenne, elcsodálkoznánk, de ha tényként kezelnénk annak a lehetőségét, hogyha ennek az energiának csak egy hányadát szánná a Tudattal való egység visszaállítására, nem lenne szükség harcra a cégek és bankok globalizmusa ellen, amely háború energiája viszont arra megy el, hogy erőt szívjanak  fel vele a zárt, hierarchikus világrend eonikus hatalmai.
A nemzeti tudat , amely kettősségénél fogva magában hordozza az Éggel való alkímiai menyegzőt, és  a kárhozatot, amely egy végtelen időkig reszkető hiányban, önmaga képébe meredő bohócfigura örök kéjelgését fajának felsőbbrendűségével egyaránt jelenti-a nemzethez való tartozás tudata tehát éppen úgy lehet gát, a Pink Floyd által megénekelt Fal, mint esély, tényleg: sólyomszárny.
De a nemzetet a hiány teremtette meg, alakítva maga köré a hiány civilizációját.
A hiány üresség.
A klasszikus rózsakeresztesek szerint viszont nincsen üres tér.
Ugyanis Minden Isten.
És ez kétség kívül való.

-Mester, hogyan juthatok az érzékfeletti élethez, hogy láthassam Istent, és hallhassam beszédét?
-Ha csak egyetlen pillanatra is bele tudod vetni magadat abba, amiben egyetlen teremtmény sem lakozik, akkor meghallod, amit Isten mond.

-Ez közel van, vagy távol?

-Benned van. Ha egyetlen pillanatra el tudod hallgattatni a gondolkodást és az akarást, fia, akkor hallani fogod Isten kimondhatatlan szavait.

-Hogyan hallhatom őt beszélni, ha elhallgattatom a gondolkodást és a hallást?

-Ha távolságot tartasz attól, hogy magadra gondolj, ha elhallgatod az észt és az akaratot, és ,aláveted őket az örök ige és az örök szellem benyomásainak: ha lelkednek szárnya van, és ezáltal ki lesz zárva mindenekelőtt mindaz, ami mulandó, a külső érzékszervek és a képzelet, akkor az örök hallás, látás és beszéd megnyilatkozik szavaidban.
És így hallod és látod Istent önmagadban, aki súg szellemednek, és szellemed súgja a hangot. Ezért áldott vagy, ha távolságot tudsz tartani attól, hogy magadra gondolj, ha távolságot tudsz tartani képzeleted kerekétől, és elhallgattatod az érzékszerveket. Mert ezáltal végül megismered majd a nagy megváltást Isten által, mivel fogékonnyá váltál ezekre az isteni észlelésekre és mennyei üzenetekre."
/Jakob Böhme: De Sinatura Rerum/

Hiszek benned, lelkem, másik lényegem ne alázkodjék meg előtted,
Te se alázkodjál meg a másik előtt.
Henyélj velem a gyepen, vedd ki torkodból a pecket,
Nem szó, zene, vagy rím kell nekem, nem megszokás, vagy akár a legjobb felolvasás is,
Csak a duruzsolást szeretem, kagylóként zümmögő hangodat.

Még emlékszem, hogyan hevertünk egy ilyen átlátszó nyári reggelen,
Hogyan nyugtattad fejedet csípőimen keresztbe és gyöngéden fölémhajoltál,
És széthúztad az inget mellcsontomról és nyelvedet lemeztelenített szívembe merítetted,
És felnyúltál szakállamig és lenyúltál lábamig.

Hirtelen fölébredt és körémterült a béke és a tudás, mely a föld minden érvénél többet ér,
És tudom, hogy Isten keze a magaménak ígérete,
És tudom, hogy Isten szelleme a magaméval testvér,
És hogy minden anyától lett ember szintúgy testvérem és a nők nővéreim és szeretőim,
És hogy a teremtés egyik tengelye szeretet,
És határtalanok a duzzadó vagy lepergő levelek,
És a barna hangyák lenn a kis üregekben
És a sövény mohos kérgei, kőrakások, bodza, ökörfarkkóró és berzsenvérfürt.
/Walt Withman: Ének magamról/

I believe in you my soul, the other I am must not abase itself to you,
And you must not be abased to the other.

Loafe with me on the grass, loose the stop from your throat,
Not words, not music or rhyme I want, not custom or lecture, not
even the best,
Only the lull I like, the hum of your valved voice.

I mind how once we lay such a transparent summer morning,
How you settled your head athwart my hips and gently turn'd over upon me,
And parted the shirt from my bosom-bone, and plunged your tongue
to my bare-stript heart,
And reach'd till you felt my beard, and reach'd till you held my feet.

Swiftly arose and spread around me the peace and knowledge that pass
all the argument of the earth,
And I know that the hand of God is the promise of my own,
And I know that the spirit of God is the brother of my own,
And that all the men ever born are also my brothers, and the women
my sisters and lovers,
And that a kelson of the creation is love,
And limitless are leaves stiff or drooping in the fields,
And brown ants in the little wells beneath them,
And mossy scabs of the worm fence, heap'd stones, elder, mullein and
poke-weed.

/Walt Withman: Song of Myself/

Walt Whitman, kozmosz, Manhattan fia,
Békétlen, anyagias, érzéki, evő-ivó és nemző,
Nem érzelgős, nem áll férfiak vagy nők fölött, sem rajtuk kívül,
Éppoly szerény, mint szerénytelen.

Csavarjátok le a zárat az ajtókról!
Csavarjátok ki sarkaikból még az ajtókat is!

Ha ki mást lealáz, engem aláz le,
Ha mit tesznek és mondanak, végül is engem érint.

Rajtam hömpölyög át az áram, rajtam az ár és a mutató!

Én mondom ki az ős jelszót, én adom meg a demokrácia jelét,
Istenemre, semmit sem fogadok el, amit bárki meg nem kaphat
hasonló feltételekkel.
Rajtam hatol át sok régen elnémult hang,
Véget nem érő rab- és rabszolganemzedékek hangjai,
Betegek és elcsüggedtek és tolvajok és törpék hangjai,
Felkészülődések és gyarapodások körforgásának hangjai,
És a csillagokat egybekötő fonalak és anyaméhek és nemzősejtek
hangjai,
És azok jogainak hangjai, akiket mások letepertek,
A torzalakúak, bohók, laposak, balgák, megvetettek hangjai,
Légbeli köd, ganajtúró bogarakéi.

Rajtam keresztül szólalnak meg a tiltott hangok,
Nemek és vágyak hangjai, leplezett hangok, melyekről lerántom
a leplet,
Általam megtisztult és átformálódott illetlen hangok.

Én nem szorítom számra ujjaim,
Éppoly csínján bánok a belekkel, mint a fejjel és a szívvel,
A közösülés nekem nem utálatosabb a halálnál.

Hiszek a húsban és vágyaiban,
Látás, hallás, tapintás, mind csupa csoda és minden részem és ízem csoda.

Isteni vagyok én kívül-belül és megszentelek mindent, amit érintek,
vagy ami hozzám ér,
Hónaljam szaga szebb aroma az imádságnál,
Fejem többet ér templomnál, bibliánál és minden hitvallásoknál.

Ha valamit jobban tisztelek másnál, testem az, egész terjedelmében
vagy annak egy része,
Áttetsző alakom, te legyél az!
Árnyékos kiugrók és fokok, ti legyetek azok!
Büszke férfierő, te legyél az!
Ami csak izmosítasz engem, te legyél az!
Én gazdag vérem, te! te életem halvány tejfolyamváladéka!
Más mellre feszülő mell, te legyél az!
Agyam, a te titkos tekervényeid legyenek azok!
Vízmosta kákagyökér! félénk mocsári szalonka! védett kettőstojások
fészke! te legyél az!
Fejem boglyája, szakáll, szőrzet, te legyél az!
Juhar csepegő nedve, hímgabona rostja, te legyél az!
Bőkezű nap, te legyél az!
Arcomat bevilágító és beárnyazó gőzök, ti legyetek azok!
Verejtékes patakok és harmatok, ti legyetek azok!
Szelek, miknek lágyan csiklandozó nemiszervei hozzám
dörzsölődnek, ti legyetek azok!
Széles, izmos mezők, élő tölgyágak, kanyargós utaim kedves
henyélői, ti legyetek azok!
Kezek, miket elfogadtam, arc, amit csókoltam, halandó, akit valaha
érintettem, ti legyetek azok!

Bolondja vagyok magamnak, minden részem és egészem nagyszerű,
Minden pillanat és ami csak történik, kéjjel borzongat át,
Nem tudom, hogyan hajlik bokám, nem tudom leghalványabb
óhajom okát,
Sem a belőlem sarjadó barátságét, sem a viszonzásul elvett barátság
okát.

Amint felhágok lejtőmön, megállok gondolkozni, valóság-e ez,
A reggel glóriája ablakomon nagyobb gyönyörűség nekem, mint
akármilyen írott metafizika.

Nézni a hajnalt!
A legapróbb fény elsápasztja a határtalan és átlátszó árnyékokat,
A levegő ízlik ínyemnek.

A mozgóvilág csírái ártatlan játékukból hallgatva felkelnek, frissen
felrügyeznek,
Ferdén szökellnek a magasba s a mélybe.

Egy láthatatlan valami kéjes csápokat ereszt a magasba,
Fényes nedvtenger ömlik el az égen.

A föld az éggel összeolvadó, egyesülésük naponkénti megújítása.
A kihívás, mely kelet felől e pillanatban támad fölöttem,
A csúfondáros gúny: Lássuk, úr leszel-e?

/Walt Whitman/

Mit kell tennem, Fény, hogy igazán éljek?




Nyugtasd öledben kezeidet,

és öltözz a tiszta Igazságba!
Tudatod tápláld a ragyogó szeretettel,

a szer tartása legyen ünneped!
Értelmed hit ruhája legyen köntösöd,

minden napod jelen létében!

Adj gondolataidnak örökkévalóságot,

döntéseidnek tartósságot, megfon-

tolásaidnak bölcsességet!

Adj!

A fehér galambnak teret!
Önmagadban nyisd meg az eget!
Ne adj helyet a kába homlokú semmittevésnek,

az összegyűlt erők ne harapjanak életet!
A vágyaid csendes tavában királynőként

nyugszik tündér életed!
Ne légy kevély, arcátlanságot arcátlansággal ne

tetézz, ne vedd fel a szerepet, amit a világ

vigyorogva ajánlott fel neked!
A Tökéletesség

által lehetsz csak tökéletes.
A türelem lehet csak fegyvered!
A Gnózis, ami mindet megértet, tartsd

magad legbensőbb törvényeihez, ami  a Mindenség fonala

benned, ami hazavezet.
Cselekedeteidben  mérce a teljesség legyen!
Maradj hűséges!
Örökké!
Hűséges legyél hát, és így örökké fogsz

élni én Lelkem !

/Máni himnusza/

Mind személyes, mind közösségi szinten érvényes az a tétel, hogy minél erősebb belül a lélek szintjén, minél aktívabb a kapcsolata a Szellemmel, Gnózissal, Krisztussal, annál kevésbé van szüksége határra, önmeghatározásra, identitásra, hová tartozásra, előzményre és hagyományra.
Amikor ez a legbensőségesebb intimitás elvész, és intézményesítetté züllik a Mindenség, önigazoló metódussá minden misztérium, és beavatottakra valamint laikusokra szakad a közösség, amelyben ugyanazok az isteni lények sorrendet állítanak fel maguk között, akik végső soron egy olyan Isten  megnyilatkozásai, amelyben Minden Egy, nem lehet csodálkozni azon, hogy nem valósul meg az igazságos társadalom, hiszen szorosan markukban tartjuk ezt az  Istent, nem engedjük szabadon, hiszen ez létezésünk végét jelentené.
Ez halandóságunk titka.
Félni a gyengeségtől, romlottságtól elismerése annak, hogy gyengék és romlottak vagyunk, akiknek szüksége van azokra a szabályokra, amelyek megóvnak minket önmagunktól...és amint megbomlott elmével észleljük azt, hogy ezek nélkül a szabályok nélkül él igazán a teremtő Ige, feljelentjük azt.

2012-t írunk. Ezen nem árt elgondolkodni. ...hopp, elgondolkodtam. És akkor mi van?
Persze ez is lehetne kérdés, de ha arra gondolunk, ami nincs, hát az akkora nagy blamázs lenne annak, aki azt gondolja magáról, hogy gondolkodik, tehát van, hogy jobb elkerülni a bajt, és a semmire koncentrálni, mintsem arra a Nincsre, ami körül kering létezésünk.
Ezért teremtettük az isteneket.
Ne ijedjünk meg, egy akkora isten, mint a Tejútrendszerünk pipafüst önvalónkhoz képest, ám mégis általa véljük teljesnek az életünk, sőt, feltételnek tartjuk ezt.
A születés azzal kezdődik, hogy az az erő, ami ugyebár vagyunk, mint olyan, aki által a Mindenség keletkezett, fölébred teremtményei között, elindulva azon az úton, amely végül a kereszteződéshez ér, ahol aztán jó nagyot nyújtózkodik.
Előtte azonban elbúcsúzik a Hatalmaktól, akiket anno ő idézett meg.
Ezt minden misztériumiskola az Utolsó Vacsoraként értelmezi.
Hamvas Béla így írja ezt a Chöd beavatás záró aktusaként

                                                                                A Hat

"Amilyen arányban vált szintet a hármas az egyes -kettes-hármas körforgásában az egyes és kettes pólusa között, olyan arányban vezet minket is a hatos másik szintre egyrészt a szellemileg öntudatlan, kézzelfogható anyagi világ ( a négyes világa) másrészt pedig a szellemileg tudatossá váló egyén (az ötös világa) között. A négyes-ötös-hatos körforgása ábrázolja a látható teremtést. A hatos megjeleníti az élőnek azt a világát, amelyben a négyes és az ötös össze van kapcsolva. A hatodik teremtési napon kerül sor az őszülők teremtésére, és ezzel befejeződik a Genezis.
A természetben sokféle formában találunk rá a hatosra, mint életalapra: a szénnek, a szerves élet alapelemének hatos a rendszáma, és a mag töltésszáma is hat. A benzolgyűrű, a szerves világ alap-építőköve szintén a hatos számon alapul.
Az embernek szüksége van a teremtett világra, mint életének alapjára. Ez ismét a Világosság felé fordul.A két alkotórész, a négyes és az ötös megkísérel a hatos elve révén egymással összeolvadni.
A síkgeometriában a hatágú csillaghoz jutunk. A Dávid csillag egy felülről lefelé ereszkedő, és egy alulról felfelé törekvő háromszög alkotása, amely az anyagba merülő szellemiségnek és a lentről felfelé irányuló, átszellemülő anyagnak tekinthető. Ez a lefelé és a felfelé haladó mozgás egységnek mutatkozik. Itt is felismerhető a polaritás szükségszerűsége. A térben a négységet mértanilag kockával ábrázolják, melyet hat négyzet határol.A lapjaira szétnyitott kocka keresztet képez.
A hatos a tökéletességhez tartozik, mivel a világban a tökéletességhez vezet.A zsidó misztikusok és kabbalisták ezt a Tripheret (szépség)-nek hívott hatodik Sephirot nevével méltányolták.
A számok között a hatost tökéletes számnak is nevezik, mert részeinek összege ismét hatod ad: 1+2+3=6. A hatos a tökéletes szervezettség száma az anyagban. Például lehetővé teszi egy terület hézagmentes strukturálódását.

A hatost az ideális állam számaként is értelmezhetjük. Erre szolgál példaként a természetben a méhek lépének alakja. Sok más, szintén a természetes lét állapotában formálódó példa ismertetheti fel velünk, hogy az egység és a tökéletesség csak a polaritás segítségével válik lehetővé. Egy hópehely úgy keletkezik, hogy egy mag körül-szennyeződés-a kikristályosodott víz hatágú csillagot képez.E mag nélkül a hópehely impozáns struktúrája nem jöhetne létre.
A polaritás és a hasadtság tehát nem zárja ki a tökéletességet, hanem odavezet hozzá. Így értheti meg a tudat a tökéletest.

A hatos az ember szexuális erejének száma is, olyan erőé, mely egységhez és tökéletességhez sürget. Végcélja messze meghaladja a férfi és nő testi egyesülését. A cél végül is az alkímiai menyegző, a megvilágosodott lélek és az örök szellem egyesülése. A mesékben és a mitológiákban ezt sokféleképpen ábrázolják. Hogy hogyan használja az ember a szexuális erőt, az szabad elhatározásától függ. Ez az erő elveszhet a külsőségekben, vagy magasabb szinten a mindenkiért és a mindenért magában foglaló intuíció és teremtőerő forrásává válhat.

A hatos szám azt tanítja, hogy a növekedés, a bőség és az egység akkor nyilatkozhat meg, ha megszereztük a megkülönböztető képességet. Tökélyében a hatos képviseli a földi kötöttségektől való szabadulást és világunk határainak átlépését.Amennyiben a négyes-ötös-hatos körforgása tartalmazza az érzékelés, az érzelem, az akarat és a cselekvés belső megvilágosodásának és tisztulásának útját. Ennek kialakulásához és megerősítéséhez önfegyelemre van szükség.

Így érkezünk el a heteshez, amely a harmadik triádot nyitja meg. A teljesség, a tudat, a határátlépés száma, a kozmikus tudat kezdete."
/Pentagram 2011. 2. szám./